Előszó Városunk történetének rövid dióhéjban való megirására s annak füzetalakban való megje- lentetésére az az egy cél vezetett, hogy e város lakóit megismertessem azzal a részben dicső, s részben gyászos multtal, melyet közel ezer éven át a római katholikus püspökség és káptalan a város polgáraival karöltve végigküzdött. A váradi vár igen fontos hadászati pont volt, s mint ilyen, megérdemli e város lakói ré- széről a melegebb érdeklődést, kiknek minden bizonnyal 90 százaléka, - ha tud is - nagyon keveset tud azokról a történeti feljegyzésekről, melyek a város eredetéről s annak napjainkig történt eseményeiről szólnak. Igyekeztem mindenre kiterjedni, s amikről már történettudósok köteteket irtak, a lehető leg- rövidebben összefoglalni. Olvasóimat pedig kérem, hogy szerény munkámat olvassák oly szeretettel, mint amilyennel én megirtam. Oradea, 1931 április havában. A SZERZÖ.

A város története Nagyvárad alapitásának történetét sürü homály fedi. Alapitása a dákok és rómaiak idejére, körülbelül Kr.e. 350-től Kr.u. 275-ig terjedő időre esik s "Ulpianum" nevet viselt. A kő és bronzkorszakbeli leletek bizonyitják, hogy e város határában helyet szerzett magá nak az ősember. A dákok és rómaiak korszakának letünte után,a Körösvölgye egyik utja volt a nép- vándorlásnak, mit a hun és az avar leletek bizonyitanak. Kr u. 275-ben a barbarok kezére került Ulpianum. A népek, melyek Ulpianumon keresztülhaladtak s ott hosszabb vagy rövidebb ideig tartózkodtak, a következők: Vandalok és gótok........ K.u. 275-378 ig Hunok ................................. « 378-457 « Gepidák ............................... « 457-567 « Longobárdok...................... « 567-690 « Avarok ................................ « 690-796 « Bulgárok ............................. « 796-896 « A magyarok Árpád vezetése alatt Kr.u. 896-ban foglalták el a Körösvölgyét s igy

 

Ulpianumot is. Később a magyarok vezére Vajk megkeresztelkedett s a keresztségben István nevet vett fel. Ekkor szilveszter pápa egy koronát küldött neki és Apostoli királyi cimet adományozott. Ezen koronával István 1001-ben megkoronáztatta magát s megkezdte az ország szervezését. Elhatározta, hogy tiz püspökséget fog alapitani, melyek közül egy Biharban nyert volna elhelyezést. A püspökség megalapitása azonban csak később, Sz. László király uralkodása alatt történt meg. Városunk történetét Szent László király legendái vezetik be. A történettudósok közül némelyek Szent István király alapitásának, mások Szent Lászlóénak mondják. Annyi bizonyos, hogy Szent László király idejében a város már állott s mert e fontos hadászati állomást ő erősitette meg, igy szent László királyt, ha nem is a város alapitójának, de ujjáteremtőjének kell elismernünk. A váradi prépostság alapitásának kora, Szent László uralkodásának második felére, az 1083-1095 közé esik, amikor is egy prépostot és 24 kanonokot helyezett oda; később püspöki egyházzá emelte és sokféle birtok, jog és kiváltság gazdagitotta. A mai Nagyvárad megalapitása tehát szorosan összefügg a váradi káptalan és püspökség felállitásával. A váradi vár, melyben egykor a püspök

és a káptalani tagok laktak s a székesegyház is állott, nem csak falai által volt erős, hanem azáltal is védett volt, hogy a Félix melegforrásokból eredő Pece, bele volt vezetve a vársánc árkába, mely soha be nem fagyott. Szent László király holtteste a várban levő Boldogasszony templomában temettetett el , honnan a mongoldulás idején a szent sir kincsét Ecsedre, a Bátoriak erős várába szállitották, hogy azután - a Győrben levő ereklyetartón (hermán) kivül - mind megsemmisüljön. A pápa III. Béla király kérésére egy bibornokot és több hittudóst küldött Váradra, kik itt a szent király életét, csodatetteit s a nép közérzületét bevizsgálván, Rómában jelentést tettek s Szent László király 1192-ben a szentek közé vétettet fel. Az elsö váradi püspök I. Sixtus volt, kit Kálmán király Esztergomból helyezett a váradi püspökség és káptalan élére 1103-ban. A bihari hegyoldalon, már Szent László előtt is volt egy vár, mit "Valaridi"-nek hivtak s igy alakult át az Ulpianum név Váradra. A régi időkben a város négy városrészből állott, melyeknek külön esküdt birája s igy külön községi életük volt. I. A tulajdonképpeni Várad a várral és környékével,

II. Olaszi a Körös folyó jobb partján, III. Velence a vár mögött, IV. Vadkert a szőlősi határban. Mikor a városrészek egyesittettek, kapta Várad a "Nagy" előnevet. II. István király 1130 körül megtelepitette Nagyváradon a Franciaországban azon időben keletkezett premontrei rendet s a Szent Istvánról nevezett Előfokhegyen, melyet még akkor erdő boritott, monostort épittetett. Premontreiek - mint olyan tanitórend - megvetették alapját a később nagy hirre emelkedett váradi főiskolának, mely müködését egész az impérium változásig folytatta, mignem 1921-ben minisztériumi rendelettel bezáratott. Az első csapás Váradot 1241-ben érte, a tatárjárás idelyén. Benedek püspök Szent László ereklyéit magához véve, elmenekült, mig a káptalan s a város lakossága ott maradt. Rogériusz váradi kanonok a vár erőditéseit kijavittatta s ellenállashoz készült. A tatárok rettenetes pusztitást vittek véghez. A város lakóit leölték, majd a várat vették ostrom alá s éjjel-nappal törték falait, mig a védők el nem hullottak. Rogérius kanonok, e kor történetirója, a "Carmen Miserabile" cimü munkájában elbeszéli, hogy a tatárok a várost és a várat felperzselték s teljesen elpusztitották.

A várat és a káptalant a tatárdulás után Vince püspök állittatta helyre, IV. Béla király pedig uj erővel kezdett az elpusztult ország felvirágoztatására. Várad benépesitésére olaszokat telepitett le s a városrészek lakóik után neveztettek: Olaszinak, Velencének. IV. Béla után következő királyok V. István, IV. László és III. Endre megkoronáztatások után elzarándokoltak Váradra Szent László sirjához, sőt III. Endre 1294-ben még országgyülést is tartott itt, amikor halálos itéletet mondott a hatalmas Lóránt vajdára, a trónkövetelő Martell Károly hiveire s a féktelenkedő Tamásfiakra. 1338-ban András püspök templomot épittetet Velencén a Szent Klára-apácák részére. Az ezidőben uralkodó Róbert Károly második nejét Beatrixot a váradi székesegyház sirboltjában temették el s állitólag itt van eltemetve az utólsó Árpádházbeli király is. 1342-ben Nagy Lajos király is elzarándokolt a szent király sirjához s ez alkalommal az egyház részére adományt tett, majd a várost erősitette meg jogaiban. Mária királyné és Zsigmond király uralkodása alatt Várad jobb napokat élt, fejlődött s az ipar, kereskedelem, müvészet és tudomány virágzott. 1390-ben a királyi pár jelenlétében szenteltetett fel Szent László király müvészi lovasszobra, ércből öntve, megaranyozva, melyet Szudor János püspök két kolozsvári

szobrásszal készittetett. Mária királynénak váradi látogatása idejében kedvenc tartózkodási helye volt a velencei apáca -zárda, hol lelke mindig nyugalmat és enyhet talált. Meghalt 1395-ben s Váradon temették el. Biharmegye történelme a XIII-ik század végével emliti először a románokat. IV. László király 1283-ban megerősiti a Rátoldnemzetség tagjainak osztozkodását: e birtokok között van három biharmegyei falu is: Ujlak, Kövesd és Oláhtelek. Ezek közül a két első a Sebes-Körös jobb partján ma is meg van s ezek mellett kellett állania Oláhteleknek is, mely valószinü, hogy később nevet cserélt. 1341-ben már több román községről hallunk Biharmegyében, sőt azok keletkezéséről is. Mikor 1341-ben a Czibak-nemzeség tagjai Mezőtelegden felül, az egyik atyafit Miklóst, arra is fölhatalmazzák, hogy ha ő, vagy maradékai Ürgeteg és Keszteg közt, az Eskülőpataka két partjára, románokat akarnak telepiteni, azt szabadon tehessék. Még többet mond Demeter váradi püspöknek 1349-iki levele, amikor Péter vajdának megengedi, hogy Fel-Venteren egy román papot tarthasson - ugymond - ezzel leginkább előmozdithatja annak a falunak benépesitését.

1393-ban már a román parasztok rohanták meg Váradot, melyet teljesen kifosztottak. Zsigmond király 1406-ban Ulászló lengyel királlyal itt kötött véd- és dacszövetséget s két heti vadászatot tartott az ország főrendeinek társaságában. 1422-ben Zsigmond is tartott országgyülést Váradon. Halálakor Szent László mellé temetkezett. 1444-ben a Várna mellett lefolyt török elleni csatában halt el Dominius János váradi püspök és 400 vitéze. Ezen ütközet előtt történt, hogy egy szélvihar darabokra tépte a magyar birodalom nagy zászlaját és Szent László zászlóját, melyet erekje gyanánt tisztelt és féltett a magyar nép. E csatában részt vett a váradi és bihari románság is. Várad fénykorát a Hunyadiak korában Vitéz János püspöksége alatt érte el. Amikor Hunyadi Jánost 1446-ban a rákosi országgyülés az ország kormányzójává tette, Vitéz János váradi püspök előtt, - ki magas müveltséggel és nagy szónoki tehetséggel rendelkezett - megnyilt a diplomáciai pálya. Hunyadi János minden diplomáciai levelét ő szerkesztette a külföldi udvarokhoz. Ő végezte a béke alkudozásokat Frigyes császárral V. László kiszabaditása iránt. E lángelméjü püspök udvarában nevelkedett Mátyás,

 

Hunyadi János fia s V.László halála után, az 1463-ban Bécsből hozatott szent koronát e kiváló főpap tette Mátyás fejére. 1474-ben, mig Mátyás király hadaival Csehországban és Morvában járt, a szendrői basa átkelt a Dunán, majd a Maroson s febr. 7-én hajnalban megrohanta Váradot s a várost gyorsan el is foglalta, de a várat védelemre készen találta. Midőn látta, hogy a várat bevenni nem tudja, dühében a várost kifosztotta, lakóinak véneit legyilkoltatta s a férfiakat és nőket rabszijra füzette, végül a várost felgyujtatta. E pusztitás után a király, a püspök és a káptalan együttesen fogtak a romok felépitéséhez s az igy elnéptelenedett város néhány évtized alatt a csapást kiheverte. Majd jött Dózsa György lázadása. Amig Dózsa György Gyulánál állott, addig a románok a kereszt jelvénye alatt Lőrincz (Flórián) pap vezetése alatt Váradot szállották meg. A váradi várat Pöstyén Gergely kapitány védte. Váradnak szorongatott helyzetéről értesült Szapolyai János erdélyi vajda, ki azonnal elküldte Tomory Pál kapitányt seregével a város segitségére. Pöstyéni hada megerősödve a Tomory seregével, a Bihar felé vonuló Lőrinczet üldözőbe vette s a lázadókat szétverte. 1514-ben a nagyon fiatal Perényi Ferenc lépett a váradi püspöki székbe s neki jutott a szerep,

hogy Szent László városát ujra alakitsa. A fiatal püspök 1526-ban a mohácsi csatában esett el. A Szapolyay János és I. Ferdinánd között vivott harcokban Várad volt a nemzeti király fővárosa. (Várad polgárai elérték azt, hogy két király versengett érettök. Mikor Nagyvárad és a Tiszán inneni részek Szapolyay Jánost királlyá kiáltották ki, 1538-ban, Váradon a két király között megköttetett a béke. I. Ferdinánd császár elismerte Szapolyay királyi jogait azon feltétellel, hogy halála után az egész terület visszaszáll a Habsburg koronára. Ezen időben Várad püspöke az alacsony sorsból a legfőbb papi méltóságra emelkedett lánglelkü főpap Martinuzzi, másképpen Fráter György volt, ki az akkoriban keletkező reformációt nem engedte lábrakapni s igy az, az ő püspöksége alatt sem Váradon, sem a környéken nem boldogult. Szapolyay János halála után I. Ferdinánd nem érvényesithette a váradi békében szerzett királyi jogait, mert Izabella özvegy királyné, fia János Zsigmond nevében behivta a törököket, Szoliman pedig megverte a császári hadat. Fráter Györgyöt 1551-ben Alvincen meggyilkolták s a váradi püspöki székben utóda Zabardi Mátyás lett. Az ő életében Váradon és az alvidéken mindenki I. Ferdinánd hive volt, de halálával egyszerre feltámadt a

reformáció és Izabella királyné hivei: köztük Varkocs Tamás fegyverre kaptak s 1556-ban ostrom alá vették a várat, azt feladás folytán be is vették és a Lengyelországból visszatért Izabella 1558-ban Váradot tette fövárosává. A közigazgatást és birói jog gyakorlását a vármegye vette át egészen, a püspökség és káptalan megszünt, birtokai koronabirtokká lettek, amelyeket még a katholikus Báthoriak is megtartottak. Várad püspökeit ezen időben is a magyar királyok nevezték ki, de váradi székhelyüket 1692-ig nem láthatták. 1556-tól 1660-ig Várad az erdélyi fejedelmek uralkodása alatt állott. 1598-ban ujabb nagy csapás érte Váradot. Omar basa 48.000 tábort ütött Püspökinél. A váradi várat ekkor csak 2000 főnyi sereg védelmezte Rödern Menyhért tábornok, Nyiri Pál és gróf Izoláni vezetése alatt. Az ostrom október 1-től november 3-ig tartott, mialatt Omár basa 13.000 emberét elvesztette. Felhagyott az ostrommal s miután amég éppen maradt házakat felgyujtotta, november 3-án seregével elvonult Szolnok felé. E hosszu ostrom alatt a védők hősiességéről csodás dolgokat jegyez fel a történelem. Az egri hősnőkhöz hasonlóan viselkedtek a váradi nők is s derekasan kivették részüket a vár védelmében. Ez a hősies védelem egy

időre megmentette Váradot a törököktől. II. Rákóczy György halála után, Ali basa 60.000 főnyi sereggel 1660-ban ostrom alá vette Váradot s a 850 főre tehető védőrség, kiket az asszonyok is támogattak a vár védelmében, a negyvennégy napig tartó ostrom alatt rohamot-roham után vertek vissza. E hősi küzdelemben a védők serege 300-ra olvadt le, de már a vár is oly összelőtt s lerombolt állapotba jutott, hogy Balog Máté várkapitány feladta a vár védelmét s kitüzette a vártornyára a fehér lobogót. A törökök ostroma alatt Várad annyira elpusztult, hogy - mint Bunyitay irja - "Nem hirdette többé semmi, hogy itt egykor a vallás a hazafisággal, a tudomány a müvészettel karöltve munkált s nagyot és nemeset alkotott." Várad 1660-tól 1692-ig volt a törökök kezén s ezzel régi fényéből a sugár is kialudt. Várad ugy, ahogyan azt Szent László király hagyományainak örökösei: Árpád és vegyesházi királyok s a váradi püspökök hazafiassága és müvészetszeretete kifejlesztette, csak 1557-ig állott fenn. A 32 évig tartó török uralom alatt Várad közigazgatását fölváltva 12 pasa látta el, kiknek legfőbb dolguk volt, hogy az összes keresztény templomokat a földig lerombolják

A várost mindenki elkerülte s látogatói csak azok voltak, kiket a kétségbeesésig hajtott üldözés vitt az ős ellenség közzé, mint Thököly és bujdosói. Ali basa arra törekedett, hogy a magyarországi részeket Erdélytől elszakitsa és beglerbégséggé tegye, de ezen szándékában 1664-ben megzavarta Rákóczy László, Sárosmegye főispánja, vállalkozván arra, hogy Váradot, a török kezéről visszaszerzi. Azonban Rákóczyt egy golyó találta s holtan rogyott le, emberei pedig szétszéledtek. 1685-ben Thököly Imre, a hatalmas kurucvezér Váradra jött s az itteni basa megvendégelte, de amikor távozni akart volna, elfogatta s Belgrádba küldötte. Ez nagyon bántotta a kuruc hadat s Lipót király mellé álva, 1688-ban Félegyházánál gyülekezett a Nagyvárad ellen induló sereg. Az 1689-iki támadás meghiusult. 1691-ben a "török verő" Badeni Lajos őrgróf hadseregével Bihar felől vonult Várad ostromára s október 16-án Olaszit már rohammal el is foglalta s a mai Kálvária hegyen ágyutelepet állitott fel. Segitségére jött egy Tüzes Gábor nevü Ferenc-rendü szerzetes, ki tűzi szereivel nagy szolgálatot tett a vár ostrománál. Thököly is megérkezett s feles számu tatár és kuruc seregével Borosjenő és gyula között táborozott.

Az ostrom 1691 nov. 4-ig állandóan folyt változó szerencsével, végül a hidegebb idő beálltával Badeni gróf csapatait téli szállásra a környéken több fele szétosztotta s maga Bécsbe ment. Az egész tél aggódó várakozásban telt el a város és a vármegye lakói részéről. A bécsi kormány siettetni akarta Várad bevételét s egy okos, tapasztalt, bátor férfiura bizta az ostrom vezetését, gróf Heissler Donát tábornok személyében, ki mint közlegény lépett a hadseregbe s nemes jelleme, szolgálati lelkiismeretessége és hösiessége által jutott a magas állásra. Heissler 1692 május 11-én vette ostrom alá a váradi várat, kinek táborában volt Benkovics Ágoston váradi püspök is. Heissler előbb felszólitotta a törököt a vár átadására, de az bizva erejében elutasitólag felelt. Ekkor az ostromlók megkezdték a vár falainak aláaknázását. Egy bomba légbe röpitette a Várban lévő lőporraktárt, majd az elhelyezett aknák vágtak nagyobb rést, de a rohamot a törökök visszaverték. Folyt a vér mint a patak. Következett junius 5-ike, Úrnapja, mely napon mely napon Heissler döntő rohamot készitett elő. A törökök azonban nem várták be a rohamot, hanem délben kitüzték a fehér lobogót. A megadás feltételei 12 pontban, mig Heissler tábornoké 4 pontban voltak

összefoglalva, melyeket mindkét fél elfogadott. Junius 7-én megtörtént az átadás. Ezt a jelenetet örökiti meg a városháza főlépcsőházában levő falfestmény. Nagyváradnak a 32 évig tartó török uralom alól való felszabadulása emlékére I. Lipót király régi tallérnagyságu, ezüst érmeket veretett, melyeknek egyik oldalán a Nagyvárad mint török város képe áll, a másik oldalán a béke géniusza s a bevétel napja és éve. Heissler Donátot pedig a király grófi méltóságra emelte. A felszabadulás után alig egy évre, 1693-ban a tatárok betörése zavarta meg Várad nyugalmát s ez utolsó betörés nemcsak Váradot, de Biharmegyét is egészen elnéptelenitette. A felszabadulás korából van egy hiteles összeirás, melynek eredetije a budai orsz. levéltárban, másolata a váradi káptalan levéltárában fekszik. Ezen összeirás szerint Olaszinak 114 háza maradt meg csupán s azokból 81-ben hajduk (gyalogos katonák), huszárok és német katonák laktak: 12 ház üresen állott s csak 21 háznak volt rendes lakója. Lassanként visszatértek Erdélyből, Tordáról, Kolozsvárról a régi lakosok, ujabb települők is jöttek s igy ujra megindult az élet. Benkovics Ágoston püspök legelöször is székesegyházat épittetett, mivel a török minden templomot lerombolt. Ekkor épült a még ma is fennálló Tisza Kálmán-téri kis

fatornyu - most orosz - templom. ö vetette meg alapját 6000 forinttal a gimnáziumnak, 21.000 forinttal a papnöveldének s élete végén a püspöki lak épitéséhez fogott, melyet azonban már csak utóda gróf Csáky Imre fejeztetett be. Benkovits püspök 1702-ben halt meg s halálával megakadt Várad ujraalkotási műve is. Utóda gróf Csáky Imre az 1703-ban kezdődő II. Rákóczi Ferenc harcának lezajlásáig távol volt egyházmegyéjétől, ki nemcsak váradi püspök, de kalocsai érsek, majd bibornok s a királyi kormány egyik tevékeny tanácsosa is volt s igy hol Kalocsán, hol Rómában, hol a pozsonyi országgyülésen, vagy a bécsi udvarnál volt elfoglalva. Azonban ily sokoldalu elfoglatsága mellett sem feledte el, hogy mivel tartozik Szent László városának. Visszaállitotta a káptalant 10 kanonokkal s 1723-ban felépitette a Szent László-téri plébánia templomot. 1710-ben a pestis Nagyváradot sem kimélte meg s lakói a borzasztó betegség elől a hegyek közé menekültek. Gróf Csáky Imre utódai közül báró Luzinszky István egy évig, Okolicsányi János két évig ült a püspöki székben, igy nagyobb alkotásra idejök nem volt. 1737-ben gróf Csáky Imre testvéröccse Miklós lett Várad püspöke. Püspökségének nyolcadik évében tervbe vette egy impozáns székesegyház épitését, melyet a

város szivében akart elhelyezni, de mielőtt még az alapkövet letehette volna, Kalocsa érseki székére távozott. Majd gróf Forgách Pál foglalta el a püspöki széket, ki az uj székesegyház helyét a város északi oldalán, Olasziban egy magaslaton jelölte ki, mely az akkori várostól negyedórányira esett. 1752-ben ünnepélyes keretek között tette gr. Forgách püspök a mai székesegyház alapkövét. Megkezdett müvéhez Milánóból hozott épitészt és 24 munkást egy munkavezetővel. Rómában öntetett harangot, mely 4130 fontot nyomott. E harangot a világháboru harmadik évében hadicélokra felolvasztották. Ugyancsak rómában rendelte meg a főoltár képét, melyre ezer aranyat előlegezett. Intézkedett az iránt is, hogy a káptalan tagjai az uj székesegyház közeléban nyerjenek elhelyezést, miáltal lassan kezdett benépesülni a székesegyház környéke. E közben, gr.Forgách Pál, a váci püspöki székre nyert kinevezést. Távozása után Mária Terézia királynő 1759-ben báró Patachich Ádámot nevezte ki Várad püspökévé, ki folytatta a székesegyház épitését, rendezte az egyesült románok (görög kath.) egyház ügyeit, s az uj székesegyház mellé egy hatalmas püspöki palotát épittetett, melyet ugyan az a Hilebrandt tervezett, ki a székesegyházat és a budai várpalotát is tervezte. Nagyvárad kanonokjai is kivették részöket a mai Várad megalapitásában és pedig: 1760-ban Gyöngyösi György kanonok a szegény betegek részére kórházat épittetett.

1765-ben Szenczy István kanonok emeletes épületet állitott és abban 20 ezer forint tőkével tan- és nevelőintézetet nyitott leányok számára. 1776-ban Alapi János kanonok 67.000 forinttal felállitá a nemes ifjak neveldéjét. Majd Csik-Rákosi Salamon József kanonok, ki egész életén át megvont magától minden kényelmet, 53.000 forinttal árvaházat alapitott. Mária Terézia uralkodása alatt 1777-ben alapittatott az egyesült románok (görög kath.) püspöksége. Elsö Püspök Drágosi Mózes volt. Az 1752-ben megkezdett székesegyház épitése 1780-ban nyert befelyezést, de nem gr. Forgách püspök tervei szerint, amennyiben az oszlopos elöcsarnok és a nagyszerü kupola elmaradt, de még is Sz. László városa egy hozzá méltó székesegyházat kapott s ezzel Nagyvárad ujraalapitásának kora is véget ér. Egy évszázadig a székesegyház belseje egészen fehér volt, csak a középső kupolában volt meg Schöpf János Ádám bácsi képiró remekmüve, a megváltást ábrázoló freskó festmény. 1878-ban a fehéren maradt falakat Storno Ferenc festő látta el stilszerü falfestményekkel, mely munkáért (...) 34000 forintot kapott. A székesegyház mai formájában óriási belméreteivel, szineinek csodálatos összhatásával frappáns hatást gyakorol a szemlélőre. 1780-ban megnyitották a jogakadémiát, azonban teljes megszervezése csak 1788-ban történt meg. 1782-ben a helytartótanács engedélye folytán

egyeseknek megengedtetett, hogy a vár közvetlen közelében és a vár sáncára házakat épitsenek, azon kikötéssel, hogy ha a vár, mint erősség visszaállittatnék, házaik kártéritési igény nélkül lebontandók lesznek, igy csakhamar 80 ház épült, mely a Váralja nevet kapta. A régi Nagyvárad területe arra a kicsiny négyszögre volt szoritva, mely a vártól a mai Piata Unirii (Sz. László tér) nyugati oldaláig terjed, s amely mint egy sziget, körül volt határolva minden oldalról vizzel. Azon alol az Össi-puszta felé terjedő rész, mindenütt mocsaras és puszta földek, bokrok és fák voltak. A Sebes-Köröst régebben "Nagy-Körösnek" hivták s a Pece volt a "Kis-Körös". Ez utóbbi a vár délkeleti oldalán két ágra oszolva folyt kelet felé. Az északi ágnak medrét a mai Str. Saguna (Kapucinus-) és a Str. D. Cantemir (Beöthy Ödön-) uccák képezték, mig a déli ág a ma már bebótolt Pece helyén a tüzoltó laktanyáig folyt, itt északnak kanyarodva a mai Gen. Mosoiu (Kert-) uccában mosott magának medret s az ucca torkolatánál egybe olvadt a másik ággal. A Nagy-Körösnek egyik kisebb ága a mai Str. Vlahuta (Szt. János-ucca) helyén folyt s igy a Szt. János-u. és a Körös jobbpartja közti terület szigetet alkotott. Ugyanigy a Körös balpartja és a Tache Jonescu (Körös-) ucca közti terület is egy sziget volt. Igy nézett ki Nagyvárad még az 1600-as években a az idők folytán a folyók és a szigetek eltüntek s ma 300 évvel később egy virágzó modern várost

találunk helyén. A házak számokkal való ellátása csak az 1784. évben lett elrendelve. 1787-ben tette meg az első intézkedést a városi magisztrátus a város kikövezésére, mig az első aszfaltburkolat csak száz évvel később került Nagyvárad uccáira. Olaszi és Ujváros egyesitésére a városi magisztrátus már 1769-ben megtette a szükséges lépéseket, de felsőbb helyen az egyezség nem nyert jóváhagyást s igy az csak az 1848. évben alakult egy várossá, amikor is egy választókerület lett. Majd 1860-ban Váralja és Velence különálló községek egyesültek Nagyváraddal. 1784-ben emelkedett az ortodox román (gör. kel.) holdas templom. Ez évben alapittatott városunkban a református egyház, mely első istentiszteletét a Tiszaházban tartotta meg. Első lelkészök Keresztesi József volt. 1786. dec. 30-án városunk közigazgatási életében igen fontos momentumok játszódtak le. E napon zajlott le a községi tanácstagok tisztujitása, mely a következő eredménnyel vágződött: a megválasztott 24 tag közül 8 tag volt magyar, 8 német és 8 görög vallásu (román). 1790 körül, II.József idejében telepedtek le Váralján a zsidók s nemsokára Váraljának két birája volt: egy keresztény és egy zsidó. Az elsö zsidó biró, a még ma is virágzó Mihelfi-család szépapja: Sámuel volt. 1836-ban óriási tüzvész pusztitott a városban s a mentést lehetetlenné tette az irtózatos szélvihar. Ekkor nemcsak a város nagyobbik fele, de még a vár is leégett. A város égése három napig tartott, melyben 178 polgár háza

hamvadt el. A város szerencsétlen polgárainak felsegitésére gróf Rhédey Ádám 120.000 forint kölcsönt adott. 1848-49-ben a szabadságharc idején Nagyvárad volt a magyar sereg fölszerelési raktára, hadfelszerelési tárgyak készitésének mühelye. A szabadságharc lánglelkü apostola: Kossuth Lajos 1848 junius havában két napot időzött Váradon s az akkori gör. kath. püspök Erdélyi Vazul plotájában volt megszállva. 1851-ben a Körös vize kiöntött medréből az Olaszit és Ujvárost elöntötte. A Bul. Reg. Ferdinánd (Rákóczi-uton) az apáca zárdatemplom falán elhelyezett tábla ma is mutatja az egy méternél magasabb vizállást. 1890-ben a nagy hadgyakorlatok alkalmával I. Ferenc József király is eljött Nagyváradra s itt dr. Schlauch Lőrinc biboros-püspök vendége volt. 1892-ben kettős jubilleumot tartott Nagyvárad. A róm. kath. egyház ez évben ünnepelte, a kalocsai érsek részvétele mellett Szent László király szentté avatásának hétszázadik évfordulóját, Nagyvárad városa pedig a török uralom alól való feszabadulásának s a város ujjászületésének 200-ik évfordulóját, mely alkalommal a Szent László-templom délkeleti oldalán nagy emléktáblát helyezett el a falba. A város vezetősége belátta, hogy a Körös folyó tavaszi áradásai állandóan kiöntéssel fenyegetik a várost, egyébként a szépészeti tekintetek is előtérbe léptek, az 1890.évben a védelmi munkálatokat a nagyhidtól a mai

városházáig mindkét oldalon elrendelte. Ekkor épittetett ki a Körös partfala terméskövekkel. A XIX. században városunk vizszolgatása a lehető legrosszabb volt. A kutak nem adtak elegendő vizet s amit adtak, az is rossz volt. 1848-ban ártézi kut furásával kisérleteztek, de eredménytelenül. Végre 1888-ban megalakult a vizvezetéki bizottság, mely négy évig tanulmányozta az ügyet, majd 1892 dec. 15-én tartott közgyülésen a bizottság megtette javaslatát s azt a közgyülés elfogadta. Két évvel később a vizvezeték kiépitése iránti szerződést a Walser Ferenc-féle budapesti céggel kötötték meg, mely cég még az 1894. évben elvégezvén a munkálatokat, a vizvezeték 1895. év január 1-én üzembe vétetett. A XIX. század elsöfelében a városnak meg nem volt éjjeli világitása. Hogy az éjjel járó jószándéku polgárok a tolvajoktól megkülönböztethetök legyenek 12 krajcár büntetés terhe alatt éjjel lámpással kellett járniok az uccán. Az 1853. évben vette kezdetét a város megfelelő világitása 25 lámpa felállitásával, melyeknek száma később szaporodott. 1870-ben a várost légiszeszvilágitással látták el, de még igy is akadtak oly helyei a városnak, melyeket a "legsötétebb Afrikának" lehetett nevezni. A villanyvilágitás tervét Rimler Károly polgármester a sok huza-vona után 1902-ben hagyatta jóvá s a kiépitéssel a budapesti Ganz-cég bizatott meg. Az 1904. évben már villanyvilágitása volt városunknak. A világháboru kitörésekor, (1924)-ben,

 

 

 

Nagyváradot már mint virágzó törvényhatósági várost látjuk szemeink előtt, mely biztos uton halad a fejlődés és boldogulás felé. A társadalom fejlődésének sorsa a törvényhatóságok kezébe van letéve; ezek müködésétől függ a társadalom haladása, stagnálása vagy visszamaradása, azaz a társadalom minmdenkori képe az illető törvényhatóság müködésének hü tükre. Városunk utolsó két évtizedének multjáról fölöslegesnek tartom szólani, mivel azok még élénk emlékezetében vannak mindnyájunknak, mivel átéltük s végigküzdöttük. E két évtized történelmét a jelen nemzedék alkotta s rakta le a szilárd alapot, amelyen szeretett városunkat továbbfejleszthetjük. Ha ez a város a fejlődő élet igényeinek megfelelően, de szem előtt tartva a régi világ erényeit, a világosság jegyében enged szabad utat s polgárai a humanizmus erényeivel fölékesitve az emberszeretet áldásos evangéliumát fogják magokba szivni, ugy nemcsak szép lesz ez a város, de jó is.