|
|
Mondd meg a vércsoportod, megmondom, ki vagy!
A vércsoportok közötti különbségeknek elsősorban vérátömlesztés esetén van jelentőségük. Ám legtöbbünk életében erre szerencsére soha nem kerül sor. Az utóbbi évek kutatásai szerint azonban jellemünket és táplálkozási szokásainkat is befolyásolja vércsoportunk. | A vércsoportok kialakulása
Ősi típus - 0-vércsoport
A közép-európaiak 40 százaléka ebbe a típusba tartozik. Körülbelül 40 ezer évvel ezelőtt a cromagnoni ősember megjelenésével az emberi faj a tápláléklánc csúcsára került. Ekkor még az egyik legfontosabb energiaforrás a fehérje - a hús - volt, így a 0-s típusra jellemző emésztőrendszer is ekkor alakulhatott ki. A nullás vércsoportúak ma is sok gyomorsavval rendelkeznek, így kiválóan tudják hasznosítani a húsféléket, ugyanakkor nehezen dolgozzák fel a búzalisztet, mert olyan anyagokat tartalmaz, amelyek zavarják az emésztést és a tökéletes tápanyag-felszívódást.
Agrár típus - A-vércsoport
45 százalékos arányával a leggyakoribb Közép-Európában. Ez a vércsoport feltehetően az első vándorló népekre volt jellemző, és i.e. 25 000 és 15 000 között alakulhatott ki, először valahol Ázsiában vagy a Közép-Keleten. Kifejlődése a megváltozott környezeti tényezőkkel magyarázható. Az A-vércsoport a nullásnál alkalmasabbnak mutatkozott a fertõzések leküzdésére. Az emésztõrendszer elsõsorban növényi fehérjékkel (zöldséggel, gabonával) való táplálkozásra rendezkedett be. A folyók, tavak, tengerek sok hallal, valamint a tenger gyümölcseivel látták el õseinket.
Kiegyensúlyozott típus - B-vércsoport
A közép-európaiak 10 százaléka tartozik ide. Az éghajlati viszonyok megváltozásának tudható be a B-vércsoport kialakulása, valamikor i. e. 15 000 és 10 000 között, a Himalája magas hegyei környékén, a mai Pakisztán és India területén. Az emberek akkoriban földmûves közösségekbe tömörültek. Nemcsak húst és tejtermékeket fogyasztottak, hanem minden ehetõt, amit a természet kínált számukra. Így e vércsoport képviselőit ma leginkább úgy jellemezhetnénk, hogy “mindenevők”.
Modern típus - AB- vércsoport
Az AB a legújabb vércsoport, s éppen ezért nagyon ritka, a népesség kevesebb, mint 5%-ban fordul elő. A kaukázusi A és a mongol B típus „összeolvadásának” eredménye. A létezésére utaló első jelek csupán 1000-1500 évesek. Az ezzel a vércsoporttal rendelkezők az A és a B típus jellegzetességeit is magukban hordozzák. Ez általában érzékeny immun- és emésztési rendszerrel jár együtt. Vércsoport és jellemrajz
Hippokratész már i.e. 400-ban négy alapvetõ, a testfolyadékokhoz kapcsolódó személyiségtípusról írt. Szerinte karakterünket a fekete és sárga epe, a vér és a nyálka határozza meg. A vércsoport és a vérmérséklet között az utóbbi idők kutatásai szerint is szoros összefüggés van.
A tapasztalatok szerint az A vércsoportúak befelé fordulók, érzékenyek. A B-sek praktikusak, realisták, jó szervezők, nekik van legnagyobb esélyük a hatalomra, s mivel magabiztosak, jó vezetők lehetnek. A 0-vércsoportúak nagyon nyitottak, társasági emberek. Az AB-vércsoportba tartozók jellegzetességeit nehezebb meghatározni, hiszen kettős hatás alatt állnak. Hogy melyik kerekedik felül, az sokszor a környezettől függ.
Ha valaki ismeri a vércsoportját, még nem tud mindent, de bizonyos tulajdonságaira azért következtethet. Vércsoportunkat egyik vagy másik, esetleg mindkét szülő vércsoportja befolyásolja. Természetesen hordozzuk annak a szülőnek az „örökségét” is, aki más vércsoportú volt. De a személyiség természetesen attól is függ, hogy valaki hol, milyen környezetben él. Vannak országok, ahol mindezt nagyon is komolyan veszik, így Japánban az utóbbi években gyakori, hogy bizonyos állásokhoz bizonyos vércsoportú embereket keresnek.
0-vércsoport: jó szimat és akaraterõ
Munka: Munkatársaival, lakóhelyi környezetével szinte pillanatok alatt közvetlen, jó kapcsolatot tud kiépíteni. Ez segíti munkájában. Rengeteg „nullás” nõ és férfi dolgozik az üzleti életben. Sok akad a film- és tévésztárok között is, mivel a mûvészi tehetség akaraterõvel és gyakorlati érzékkel párosul. Üzleti szimata szinte sohasem hagyja cserben. Siker utáni vágyának alapja: energiája és akaratereje. Állandóan mozgásban van, nem hagyja magát. Mindig áhítja a sikert. Céljainak szinte mindent képes alárendelni. Sose adja fel. Ha a körülmények folytán elakad, amint zöld utat kap, visszafojtott energiái szinte robbannak.
Kapcsolatok: Intenzív érzelmi életet él, alkalmazkodóképessége nem éppen kifinomult. Ezt inkább partnerétõl várja el. Szinte állandóan keresi a kapcsolatokat. Ebben nem csak érzelmei befolyásolják, hanem az ésszerûség – és sokszor a számítás is.
Szerelem: A szerelemben általában sikeres. Csak addig engedi át magát érzelmeinek, amíg annak valamilyen praktikus haszna is van. Ezért aztán szinte elérhetetlen számára, hogy egy szerelmet teljes intenzitással éljen át. Néha az ész elnyomja az érzelmeket, s ilyenkor képes még az érdekházasságra is.
A-vércsoport: túlteljesítõ
Munka: Fantasztikus energiával veti bele magát feladatai végrehajtásába, hivatását lelkiismeretesen látja el. Ha a munkáját nem szereti, érdeklõdését csak nagy nehézségek árán, némi belsõ kényszerrel tudja fenntartani. Ilyenkor egy állásváltoztatás valósággal csodákat tesz. Képes szinte minden mást háttérbe szorítani annak érdekében, hogy teljesítménye felülmúlhatatlan legyen. Érthetõ, hogy gyakori az A vércsoportúak között a vezetõ beosztású.
Kapcsolatok: Amellett, hogy tökéletes szeretne lenni szinte mindenben, gyakran habozik, hogy egy privát kapcsolatba belemenjen-e. Ez sokszor oda vezet, hogy minden igyekezete ellenére magányos marad. Mintha kerülné az embereket, pedig dehogy! Ha valamit megígért, megbízhatóan teljesíti. Környezete becsüli is ezért, hiszen a felszínességet semmiben sem ismeri. Vagy szenvedélyesen csinál valamit, vagy sehogy.
Szerelem: Néha kevésbé barátságos, mert túlságosan elmélyül aktuális feladataiban. Sem barátságot, sem szerelmet nem köt addig, amíg meg nem gyõzõdik arról, hogy a legjobbat választotta. Személyes kapcsolat kezdetén üres lappal indít. Elmondja mit gondol, és mit vár el a másiktól. Ha döntött, a végsõkig kitart.
B-vércsoport: a halvérû
Munka: Magas követelményeket támaszt és a gyengeséget nem tûri el – önmagától sem. Nem elnézõ, sõt türelmetlen a környezetében élõk hibáival, gyöngeségeivel szemben is. Szigorúsága gyakran vezet konfliktusokhoz. Tudatosítania kell önmagában: megértés nélkül képtelenség a környezetével együttmûködni. Keményen megdolgozik azért, hogy saját hibájáról elterelje a figyelmet. Hiányosságait még önmagában is nehezen ismeri el.
Kapcsolatok: Gyengédségét, tapasztalatát durva köpönyeg alá rejti. Nem lehet gyorsan kihozni sodrából. Igyekszik távol tartani magát minden túlzott érzelmi megnyilvánulástól, ezt egyébként másoknál is elítéli.
Szerelem: Tökéletességre törekszik és ez kihat magánéletére is. Nagyon féltékeny. Érzelmi kapcsolatait is mélyen, a maga teljességében éli át. Ha rájön, hogy féltékenysége alaptalan, túllép a dolgon.
AB-vércsoport: az ösztönlény
Munka: Jó tulajdonsága, hogy tanulni vágyó; mindig új tapasztalatokat, szellemi, érzelmi élményeket keres. Néha megbízhatatlan, mert korábbi elhatározásait könnyen feladja. Saját véleményéhez nem túlzottan ragaszkodik. Ha úgy látja, mások érvei logikusabbak, könnyen változtat álláspontján. Szemlélete rugalmas. Gondolkodásmódja sohasem korlátolt vagy merev. Utálja az egyhangúságot, mindig az újat keresi. Hangulatváltásai viszont sokszor drámai módon befolyásolják életét.
Kapcsolatok: Egyszerû jellem, de nem eléggé kiegyensúlyozott. Vonásai számos elembõl tevõdnek össze, s ezek egymással gyakran ütköznek. Ezzel magyarázható, hogy belsõ – érzelmi – élete szinte sohasem jut nyugvópontra. Erõsen függ hangulataitól, érzelmeitõl. Cselekedeteit inkább kifinomult ösztönei irányítják, mintsem tudatos akarata. Ezért tûnik olykor ingatagnak, tétovának. Pillanatok alatt képes egy embertõl vagy egy ügytõl elfordulni, ha úgy érzi: nem boldogul vele.
Szerelem: Az érzelmek nagy jelentõségûek egész életében. Alkalmazkodóképessége kiváló. Nem akar környezete felett uralkodni. Sõt, úgy tudja alárendelni magát a másik akaratának, hogy közben boldog is tud lenni. Fõleg akkor, ha kapcsolatában megfelelõ támaszt is talál. Kapcsolataiban egyébként sokszor kétségek gyötrik. Gyakran alaptalan félelmek áldozatává válik. Ilyenkor érzelmileg „lenullázódik” és mély depresszióba merül. Szerencsére ez az állapot sem tart sokáig. Egy pozitív élmény hatására gyorsan visszatér az életkedve. Táplálkozz vércsoportod szerint!
Nem mindegy, hogy ki milyen ételeket fogyaszt. Az evés eredményeként ugyanis a bélhámsejteket állandó hatás éri, amire az eltérő vércsoportú emberek szervezete eltérő módon reagál. Nem megfelelő táplálkozás esetén a szervezet nem tud megbirkózni a feladattal. A károsodott bélfalon keresztül ugyanis olyan anyagok is felszívódhatnak, melyek lektinként kicsapódnak az ízületi felszínekre – gyulladásokat, bőrtüneteket okozva.
Peter D'Adamo 1996-ban megjelent könyve népszerűsítette először ezt a diétát. Az elmélet arra épül, hogy az egyes ételek felszínén található fehérjék – lektinek – összeragasztanak bizonyos molekulákat és sejteket azoknak az embereknek a szervezetében, akik nem alkalmasak ezen ételek fogyasztására. Mindez betegséghez és elhízáshoz vezethet.
Ha tudod, melyik vércsoportba tartozol, vércsoport-diétánk segítségével megtudhatod, mely ételek fogyasztása javasolt, és melyek kerülendők egészséged megőrzése, valamint ideális testsúlyod elérése érdekében |
Vércsoport diéták
Az emésztés – tűnjék bár hihetetlennek – az egyik legtöbb energiát követelő emberi tevékenység. Mérések bizonyítják, hogy egy kiadós ebéd megemésztéséhez legalább annyi energiára van szükség, akár egy több órás favágáshoz. Érdemes tehát meggondolni, mire fordítjuk az erőinket, illetve azt, hogy bármilyen finom falatok is kínálják magukat, a bevitt táplálék mennyisége arányban legyen a valódi szükségletünkkel: korunk, nemünk, testalkatunk, esetleg vércsoportunk diktálta igénnyel.
|
|
|
A vércsoport szerint ajánlott diéta aránylag újkeletű. Egy amerikai orvos - D’Adamo - egyéb kísérletei során felfigyelt arra, hogy ugyanaz az étel másképp hat különböző emberekre. És ezt a különbséget a vércsoportok másságában találta meg. Véleménye szerint a genetikailag meghatározott szükségletünk alakítja ízlésvilágunkat, s vágyunk a szervezet számára optimálisan hasznosítható ételekre. Bár a rossz beidegződések, szokások ettől eltéríthetnek. (Lásd kávézás éhgyomorra, késő esti nehéz, zsíros vacsorák, stresszoldó alkoholfogyasztás.) Példák igazolják, hogy a helyesen betartott testkontroll diéta mellett a vércsoport szerinti táplálkozás is jelentősen hozzásegít az ideális testsúly megtartásához, illetve megszerzéséhez. Az „az vagy, amit megeszel” elmélet képviselői szerint minden szervezetbe kerülő anyag rombolhat vagy építhet.
A vércsoport diéta alapjául szolgáló vér milyensége már a fogantatás pillanatában meghatározott. S jellemző marad ránk egész életünk során. Épp ezért a világ nagyon sok országában a személyi okmányokban is föltüntetik, mint személyi adatot. Baleseteknél, váratlan kórházi beavatkozásoknál életmentő lehet ez az ismeret.
Ha tudja milyen az ön vércsoportja, és szándékában áll egészségesen étkezni, különösebb gond nélkül elkezdheti. A vércsoportja alapján bárki megismerheti milyen ételek segítik a jó közérzetét, energiáját, ideális testsúlyát megtartani. És azt is, melyeket érdemes elkerülni. Az alábbiakban fölsorolunk néhány a vércsoportok szerint ajánlott, illetve tiltólistára tett élelmiszert.
A O vércsoporthoz tartozók
Bátran ehetnek, ihatnak: A hús félék közül: borjúhúst, marhahúst, vadakat, bárányt, nyulat A tenger és a folyók állatai közül: pontyot, sügért, heringet, lazacot, pisztrángot, makrélát, tonhalat Tejtermékek közül: szinte csak a kecskesajtot ajánlják Szójából készített ételeket Gyümölcsök közül: fügét, szilvát, ringlót, kiegészítőként: almát, ananászt, barackot, körtét, málnát, ribizlit Zöldség félék közül: brokkolit, articsókát, salátákat, fokhagymát, karalábét, póréhagymát; kiegészítőként: vajbabot, zöldborsót, édesköményt, újhagymát, tököt Hüvelyesek közül: a babféléket Rizsféléket Árpa és rozs készítményeket Diót és tökmagot Fűszerek közül: bármelyik zöldfűszert, petrezselymet, fokhagymát, köményt, cayenne borsot, gyömbért, kurkumát, koriandert, paprikát, mustárt, tárkonyt. Gyógynövények közül: komlót, csipkebogyót, vasfüvet, bodzát, hársfavirágát, borsmentát, zsályát és a cickafarkot
Kerüljék: A hús félék közül : a libát, a kacsát és mindenféle füstöltet A halak és tenger gyümölcsei közül: a füstölt lazacot, a tintahalat, az ecetes heringet és a kaviárt Mindennemű tehéntejet és tejterméket A gabonából készült étkek közül: a búzából készítetteket A kukoricaféleséget: corn flakes Zöldségek közül: padlizsánt, avokadót, gombákat, káposztát és a karfiolt Gyümölcsök közül: az epret, a szedret, a narancsot és a mandarint, a sárgadinnyét Fűszerek közül: a fehér és fekete borsot, a szerecsendiót, a vaníliát, a fahéjat és a boreceteket Kávét és az alkoholféléket – leszámítva egy kevés bort
Az A vércsoporthoz tartozók
Bátran ehetnek és ihatnak: Halak közül: a pontyféléket, folyami sügért, tőkehalat, pisztrángot, szardíniát, makrélát, nyers lazacot. Mindennemű szójafélét Lencse és babféleségeket Kecsketejet, kecskesajtot Rizsféléket Zöldségfélék közül: az articsókát, laskagombát, brokkolit, káposztát, karalábét, fokhagymát, póréhagymát, tököt, tormát Gyümölcsök közül: sárgabarackot, szilvát, ringlót, citromot, áfonyát, meggyet, mazsolát Len- és olívaolajat Diót, földimogyorót, tökmagot Fűszerek közül: minden zöldfűszert, petrezselymet, fokhagymát, mustárt, gyömbért Gyógynövények közül: kamillát, ginszenget, csipkebogyót, orbáncfüvet, galagonyát Kávét
Kerüljék: A húsféléket minden formában!!! A folyók és a tenger állatai közül: a legtöbbet, például a harcsát, a csukát, a heringet, az angolnát, az összes héjas tengergyümölcsét, a füstölt lazacot, a tintahalat, nyelvhalat A tejtermékeket (kivéve a kecsketejet, kecskesajtokat) Krumplit és a csicsókát Csicseriborsót és a vörös babot Gabonafélék közül: a durum lisztet, a teljes őrlésű lisztféléket, búzapelyhet, búzacsírát, búzakorpát Zöldségek közül: a kínai kelt, a padlizsánt, a csiperkegombát, valamint a káposztákat, paprikaféléket Gyümölcsök közül: a sárgadinnyét, a rebarbarát, mangót és a mandarint Az olívaolaj kivételével az összes többit!!!! A kesudiót és a pisztáciát Fűszerek közül: a borsot, a kapribogyót és a boreceteket
A B vércsoportba tartozók
Bátran ehetnek és ihatnak: A húsfélék közül: vadakat, bárányt, nyulat A folyók és a tenger állatai közül: heringet, tőkehalat, folyami sügért, lepényhalat, pisztrángot, lazacot, makrélát, szardíniát és kardhalat Tejtermékek közül: szinte bármit Szójaféléket Gabonafélék közül: kölest, zabot, rozsféléket, rizslisztet Zöldségek közül: zöldborsót, zöldbabot, brokkolit, padlizsánt, kínai kelt, karfiolt, fokhagymát, poré hagymát, fejes káposztát, karalábét Gyümölcsök közül: almát, körtét, ananászt, barackot, epret, málnát, áfonyát, bodzát, dinnyét Vajat, halolajat, olíva és lenmagolajat Fűszerek közül: bármely zöldfűszert, curryt, cayenne borsot, szegfűszeget, gyömbért, köményt, kardamomot, kurkumát, tormát, paprikát, szerecsendiót, mustárt, sáfrányt, vaníliát Gyógynövények közül: mentát, zsályát, cickafarkot,
Kerüljék: Húsfélék közül: a libát, a kacsát, csirkét, tyúkot, sertést A folyók és a tenger állatai közül: az angolnát, az osztrigát, a heringet, a kagylókat, lazacot füstölve, tintahalat Tejtermékek közül: a penészes sajtokat, az ömlesztett sajtokat és a tejjel készített fagylaltot Gabona félék közül: a kukoricalisztet, a hajdinát Zöldségek közül: kukoricát, tököt, avokádót, retkeket, paradicsomot Gyümölcsök közül: gránátalmát, rebarbarát Kukorica-, repce- és szezámolajat Minden magot és diót Fűszerek közül: a borsot és a fahéjat Gyógynövények közül: komlót, martilaput, hársfavirágot, ökörfarkkorót
Az AB vércsoportba tartozók
Bátran ehetnek: A húsfélék közül: nyulat, pulykát, bárányt A folyók és a tenger állatai közül: csukát, pontyot, pisztrángot, harcsát, tonhalat, lazacot, nyelvhalat, tőkehalat, kaviárt Szójaféléket Tejtermékek közül: sovány tehéntejet, savót, eidami sajtot, ementálit, goudát, kecsketejet és -sajtot Krumpliféléket Gabona félék közül: a rizs minden fajtáját, zabot, a búza bármely fajtáját Zöldségek közül: a hazaiakból a tököt leszámítva bármelyiket Gyümölcsök közül: az itthon honosak bármelyikét – a rebarbarán kívül Olajak közül: az olíva-, repce- és a lenmag olaját Földimogyorót Fűszerek közül: az összes zöldfűszert, gyömbért, tormát, curryt, fokhagymát, köményt, kurkumát, szerecsendiót, pirospaprikát, sáfrányt, mustárt, vaníliát, fahéjat Gyógynövények közül: vasfüvet, kamillát, bodzát, ginszenget, zsályát, borsmentát, galagonyát
Kerüljék: A húsfélék közül: a baromfiakat, a borjút és a marhát, a sertést, a szarvas és az őz húsát A tenger gyümölcsei közül a héjasakat, a lazacot füstölve Tejtermékek közül: a brie, a camambert, a penészes típusúakat, a zsíros tejet és a parmezánt A hüvelyeseket A gabona félék közül: a kukoricát Gyümölcsök közül: a banánt, a narancsot, a mangót, a gránátalmát Zöldségek közül: olajbogyókat, retkeket Olajak közül: a sáfrány, a szezám és a kukorica olaját Magvak közül: a tökmagot, a mogyorót Fűszerek közül: a borsokat, a boreceteket, a kapribogyót Mindenféle égetett szeszt Gyógynövények közül: a szennalevelet és a fekete teákat
Fontos!!!
A fent leírtak általános érvényűek. Mindenki másképp reagál a hirtelen megváltoztatott étrendre. Ezért elsősorban egészségesek számára javasoljuk elkezdeni. Bármilyen betegségben szenvedő először az orvosát kérdezze meg, ajánlatos-e számára a vércsoport diéta. Minden diéta csak akkor válik igazán hatékonnyá, ha folyamatosan, rendszeresen megfelelő mozgással, sportokkal is kiegészítjük. Napi tíz perc sétát még a legelfoglaltabb, legkevésbé mozgáshoz szokott ember is elbír. Legyen ez a kezdet! Naponta növelje a tornára vagy mozgásra szánt idejét! Váljék egészségére!!!
|